41.

A hétvégén 41 éves lettem.

A 40 egyáltalán nem viselt meg tavaly, tulajdonképpen nem igazán érdekelnek az évek, mert mindenki annyi, amennyinek érzi magát. Nekem személy szerint semmi bajom nincs az öregedéssel, mert minden évvel tapasztaltabbak leszünk, türelmesebbek és bölcsebbek. Meg különben is, én minimum 90 évig fogok élni. Több "jósnő" is azt mondta, hogy kalapáccsal kell majd jól fejbeverni,  hogy végre meghaljak, mert olyan jókedélyű szívós öregasszony leszek, aki szereti az életet és nem igazán akarja itthagyni.

A testvéremmel mindig azt mondjuk, hogy öregkorunkban ismét együtt fogunk lakni, mert ugye statisztikailag a férfiak korábban halnak,  ezért özvegyek leszünk ( hú de morbid ! ) majd jókat nevetünk és naphosszat nosztalgiázunk :-):-) Persze azért az időskoromat Sz-el szeretném eltölteni és ha magunkra gondolok, akkor azt látom, hogy még akkor is egymásba kapaszkodva, együtt fogunk sétálni ( micsoda sztereotípiák ). Igazából ő eléggé fél az öregedéstől, de én mindig bíztatom, hogy fogunk mi még együtt botozni :-):-)

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagyon jó génállományt örököltünk, a 85 éves nagymamám simán letagadhatna vagy 15-20 évet. Persze pedagógus volt egész életében, nem dolgozta magát halálra, dehát mi sem a földeken görnyedünk.

Amikor szombat reggel felébredtem, az első gondolatom az volt, hogy 11 évvel ezelőtt Sz. volt a szülinapi ajándékom :-) Ugyanis a nekem rendezett hatalmas szülinapi partin lettünk egy pár, amikor 30 lettem. Akkor nem gondoltam, hogy ez lesz belőlünk :-):-)

Az idén lesz az 5. házassági évfordulónk. Már az esküvő előtt és utána is sokáig azt hittem, hogy hipp-hopp kétgyerekes család leszünk.

Persze, amikor még a 30-as éveimet tapostam, akkor nem frusztrált az, hogy  esetleg késői anyuka leszek, simán elfogadtam a lehetőségét annak, hogy a késői harmincas éveimben, max. 40 évesen szülessen az első babánk.  

Amikor pedig szombaton felébredtem, azon túl, hogy az első gondolatommal végtelenül hálás voltam a férjemért, belémnyillalt a felismerés, hogy ténylegesen a negyvenes éveimbe léptem és mi még mindig ketten alkotjuk a kis szimbiózisunkat.

Ez nem azt jelenti, hogy ez így is fog maradni, de azért észrevétlenül repül az idő.

Sz. pedig meglepett az idei szülinapi virágcsokrával, mert még soha nem kaptam ilyen sokszínű kompozíciót. A magyarázat pedig iszonyúan cuki volt : azért van benne olyan sokféle és sokszínű virág, mert a csokor az én személyiségemet szimbolizálja, szerinte én olyan vagyok, mint a csokor :-) :-)

Az egész ház tele van virágokkal amiket kaptam, a liliomnak olyan illata van :-):-)

Itt is szeretném Mindenkinek megköszönni, hogy gondoltatok rám :-):-)