Első napok a kórházban

Nem jól indultak.

Mivel császáros voltam, nem mehettem egyből rooming-inbe. Azt mondták reggel 5-kor hozzák a babákat első szoptatásra. Mind a 4 lány babáját hozták, az enyémet nem. Kérdésemre a válasz : azért nem hoztuk, mert olyan gyenge és erőtlen és nagyon fázik, ezért jobb neki a melegítőlámpa alatt és különben is biztos, hogy csak 10 nappal született hamarabb ? 

Teljesen kiakadtam, az érzések kavalkádja ment át rajtam, dühös voltam, csalódott, mérges és emellett rettegtem, hogy valami baja van, vagy lesz, hiszen egyáltalán nem kicsi és nem koraszülött, AKKOR MIÉRT NEM HOZTÁK KI ??????

Aztán kora reggel 7 óra körül jött Timi meglátogatni és bement a csecsemősökhöz, rákérdezett a dolgokra és le is fényképezte nekem Ákost, hogy megnyugodjak, minden rendben van vele. 

Utána még 8 előtt jött Sajátdoki is, ellenőrizni, hogy hogy vagyok és ő is kérdezte, hogy a gyerek volt-e már nálam. Mondtam, hogy nem és elismételtem a csecsemősök indokait. Sajátdoki felkapta a cukrot és azzal a lendülettel el is viharzott a csecsemősökhöz, majd visszajött és mondta, hogy 8-kor kihozzák majd és hogy azt hazudták a szemébe, hogy már hajnalban is nálam volt a baba. 

Hozzátenném, hogy bababarát kórházról van szó !!!!! Este 20.29-kor született és reggel 8-kor láttam először, ez 11 óra, nem igazán ideális körülmény a szoptatás megkezdéséhez, hiszen minél hamarabb kerül mellre, annál hatékonyabban indul be a tejtermelés. 

Édes Szívem tényleg olyan kis törékeny madárkának tűnt, de amint a cicihez jutott nagyon ügyesen rá tudott cuppanni és erősen szívta pár percig, mert nagyon hamar elfáradt. De lelkesen cumizta és szívta a nagy semmit és a levegőt. Nyilvánvaló volt, hogy jó a szopási reflexe. 

Persze a csecsemősök most sem hazudtolták meg magukat, mert közölték, hogy Ákost hamarabb vissza kell vinniük, mert megy a melegítőlámpa alá. Tény és való, hogy tényleg kékesek voltak a kicsi kezei és tényleg fázott, de magamra tettem és melegítettem, meg betakartam. A sima szülészeten egy szoptatásra szánt etap fél óra, amit be is tartanak, tehát éppen, hogy egymásra tudtok hangolódni, már viszik is el. 

Persze a császár egy műtét és tényleg nem volt kellemes, amikor először fel kellett állni és sétálni, de sokkal jobb lett, amikor kivették a katétert és valahogyan az adrenalin, meg az a felfokozott érzés és a hormonok tombolása tompítja a fájdalmat. De nem volt könnyű az első nap. 

A második nap reggelén Sajátdoki kivette a hüvelyi dréncsövet és onnantól kezdve rohamosan javultam, így amikor a délelőtti viziten mondták, hogy át lehet menni rooming-inbe, gondolkodás nélkül mondtam, hogy én át szeretnék menni.

Ezt már nagyon régen eldöntöttem, de akkor még az állapotom függvényétől tettem függővé. Ahogy megszületett Ákos és csak 3 óránként láthattam és érezhettem, nem volt kérdés számomra, hogyha mozogni fogok tudni, azonnal 24 órában szeretnék vele lenni. 

Át is cuccoltak már dél előtt és hozták is a Kisfiamat, egy " bevásárlókocsiban" :-):-) A kocsiban az ellátáshoz szükséges kellékek voltak ( napi 5 pelus, alkohol a köldökcsonk kezeléséhez, lázmérő és forralt víz addig, amíg nem lövell be a tej. ) 

Ezen a napon még nem volt annyira éhes, meg tényleg nagyon hamar elfáradt és eléggé fogyott is, mivel nem volt tejem, még előtej sem !, de továbbra is lelkesen szopizott és nagyon sokat aludt. 

Időközben minden nap jöttek a csecsemősnővérek, megmutatták a baba ellátásának alapjait, minden nap jött a gyerekorvos és a védőnő is.

A harmadik nap délelőttjén már határozottan érezhetőek voltak az éhség jelei. Nem nagyon fogadta el a vizet, a cici sem elégítette ki, hiszen nem jött belőle semmi. Így nagyon türelmetlen volt és sokat sírt. Folyamatosan csitítottam, ringattam, összebújtam vele, hordoztam, de semmi nem segített, ő enni akart. Kezdtem fáradni és mentálisan is borzasztó volt látni, hogy éhes és én nem tudok neki enni adni. Én is vele együtt sírtam. Délutánra már olyannyira el voltam keseredve, hogy zokogva beszéltem Sz-el, a testvéremmel és Anyukámmal, akik mind bíztattak, hogy tartsak ki. 

Délután jött a védőnő, aki megnyomkodta a mellemet és jött egy kis előtej. Ez ideig-óráig megnyugtatott, de eddigre Ákos már nagyon éhes volt és már több mint 20 dekát fogyott. 

Egyszerűen elmondhatatlan az az érzés, hogy ott van a gyereked és neki Te vagy a világ, az Univerzum és tudod, hogy mindent megadnál neki és akkor nem működik a tested. Leírhatatlan, amikor ordít az éhségtől és rád néz kétségbeesve, hogy : éhes vagyok, csinálj valamit, adj enni !!! Még most is könnybe lábad a szemem, ahogy ezt írom, de akkor zokogtam és folyamatosan bocsánatot kértem tőle. 

Hiába mondták nekem, hogy császárnál a 3. napon még természetes, hogy nincs tej, én meg sem hallottam, csak az zakatolt a fejemben, hogy meg kell etetnem a gyerekem és képtelen vagyok rá. 

Aztán estére tarthatatlanná vált a helyzet, folyamatosan, szünet nélkül sírt, vigasztalhatatlan volt. Ekkor jött be az esti csecsemősnővér, aki nem tudta már kint hallgatni a kétségbeesett üvöltést. Azt mondta nekem, hogy nyugodjak meg és kössünk egyezséget, mert a legfontosabb az, hogy legyen tej. Ezért ő bekavar nekem kétszer 30 milli tápszert, adjam oda neki most az egyik üveggel, aztán éjszaka a másik üveggel és ez maradjon köztünk. Így Ákosnak is tele lesz a gyomra és tud pihenni és én is tudok aludni, ne aggódjak, lesz majd tejem, hiszen volt előtej, tehát bíztató a helyzet. 

Eddigre én már olyan állapotban voltam, hogy a lába nyomát is megcsókoltam volna, rohadtul nem érdekelt, hogy tápszer, az volt a fontos, hogy Ákos táplálékhoz jusson. 

Kb. 2 perc alatt bepuszilta a 30 millit és jóllakottan el is aludt. Aztán rá 1 órára éreztem, hogy a melleim kicsit megduzzadtak, melegek lettek és hónalj alatt kicsit csomósak lettek. Éjszaka megkapta a másik adag tápszert, így mindketten tudtunk pihenni. 

Reggel pedig mellre tettem és szopott 20 millit, amit egyáltalán nem éreztem, csak a mérleg mutatta. 

Én egyáltalán nem éreztem a tejbelövellést, nem éreztem tejleadó reflexet, nem fájtak a melleim, nem éreztem, hogy folyna a szájába, szóval semmit a klasszikus éreznivalókból. Egyszerűen lett tejem reggelre és szerencsére Ákos tudott is szopizni. ( Ezeket én sokkal később kezdtem érezni, olyan 3 hetes korától, amikor már kicsit többet tudott enni ). 

Így volt egy nyugodt délelőttünk, majd jött a délután, amikor közölték, hogy besárgult és vért kell venni, mert tudni kell az értéket és természetesen ne aggódjak, mert a gyerekeknek nagy százalékban élettani sárgaságuk van, ami hamar elmúlik. 

Persze Ákosnak nem élettani sárgasága van, hanem azért sárga, mert a vércsoportunk nem egyezik. Én RH negatív vagyok, ő pedig  RH pozitív, így törvényszerűen sárgult be. De ez már egy másik bejegyzés témája.

Képek pár napos korából :