Szüléstörténet

Az úgy volt, hogy április 02-án, szerda reggel mentem NST-re, de mivel előző nap beszéltem a Sajátdokival és mondtam neki az emelkedő vérnyomást, úgy döntöttem, hogy a biztonság kedvéért beteszem a kocsiba a gyerek és a saját pakkomat is.

Igazából reménykedtem benne, hogy azt fogja mondani, hogy bent kell maradnom, mert nagyon aggódtam a vérnyomás miatt.

Az NST-n minden rendben volt, Ákos egyáltalán nem mutatta semmi jelét annak, hogy szeretne kijönni és a méhszáj is tökéletesen zárt volt. Aztán mértek egy vérnyomást, ami maradt 160 fölött és Sajátdoki nagyon csóválta a fejét, majd megkérdezte, hogy nincs-e véletlenül nálam a kórházi csomagom. Megkönnyebbülten mosolygott, amikor mondtam, hogy de, nálam van és megdícsért, hogy milyen okos nő vagyok :-):-):-) Úgyhogy egyből fel is mentünk az osztályra befeküdni. 

Aztán később a nap folyamán jött, hogy megbeszélte a főorvossal, hogy másnap reggel ( csütörtökön ) kivesszük Ákost, mert a vérnyomás nem játék, így készüljek. Meg is nyugodtam és elkezdtem lélekben a ráhangolódást. Megbeszéltük Sz-el, hogy majd másnap reggel 7-re jön, mert nem tudom mikor kerül rám a sor. 

Mondanom sem kell, hogy délelőtt 11 körül fektettek be, de azon kívül, hogy amikor felmentem és megmérték a vérnyomásomat, senki nem jött ellenőrizni egész nap. Ezzel az erővel akár itthon is lehettem volna. Sz. bejött délután látogatni, tök jól elvoltunk, megcsináltuk az utolsó pocakos képet, nevetgéltünk és arról beszélgettünk, hogy másnap már velünk lesz Ákos. 

Este 7-kor jött a nagyvizit, amikor kérdezték, hogy milyen a vérnyomásom. Mondom : nem tudom, mert délelőtt mérték utoljára. Ezen mindenki kiakadt és azonnal rohantak a vérnyomásmérőért. Érték : 170/100. Egy új, fiatal doki volt az osztályos és ügyeletes orvos is, teljesen pánikba esett, folyamatosan azt kérdezgette, hogy jól vagyok-e, nem fáj-e a fejem, hogy érzem magam. Én persze semmi különöset nem éreztem. 

A fiatal orvos azonnal hívta Sajátdokit konzultálni, mert szerinte azonnal ki kell venni a babát ilyen értékek mellett. 5 perc múlva jöttek is, hogy akkor legyek kedves lefáradni a szülőszobába, mert Sajátdoki úton van és meglesz a császár most. Mindenki nagyon izgatott volt, én fel sem fogtam, hogy mi van, de mindenki sürgetett, hogy kapkodjam a seggem, mert már készítik elő a műtőt és mindenki engem vár. Az egész egy szürreális álomnak tűnt, főleg úgy, hogy lélekben a másnap reggelre készültünk. 

Hívtam Sz-t, aki éppen a kutyával volt sétálni, hogy azonnal jöjjön vissza a kórházba, mert szülünk. Azt hitte viccelek :-) Megkérdezte, hogy : van még annyi idő, hogy a kutya kakiljon? :-):-) Igen, van még annyi idő, de siess, mert én már úton vagyok a szülőszobára. ( a kórház 3 percre van tőlünk kocsival ). 

Bementem az előkészítőbe, felfektettek az ágyra, rögtön mérték a vérnyomásom : 175/110. Kérték, hogy most már ne idegeskedjek és nyugodjak meg, mert nemsokára meglesz a babánk. Bekötötték a katétert, branült, mindenféle dolgokat kérdezgettek, én meg totális pánikban voltam. A legfurcsább az volt, hogy mind a két lábam annyira remegett, mint a kocsonya és nem tudtam szabályozni, szabályosan rázkódott az ágy. 

Aztán mondták, hogy a választott anesztes Doktornő is úton van már és ez egy kicsit megnyugtatott, majd megérkezett Sajátdoki, aki a nyugalom szobra volt, nevetve közölte velem, hogy kibírhattam volna reggelig. Mondtam neki, hogy nézze már meg, hogy Sz. megjött-e már. 

Persze Sz. már ott volt és volt egy kis kavarodás a kórházi ruha körül. Valahogy mi nem is foglalkoztunk a kórházi kék ruhával, mert úgy voltunk vele, hogy császárnál biztosan nem kell, így nem is vettünk. Hát nem a fenét, nem kell :-) Így a fél személyzet egy steril csomag kék ruhát keresett, hogy Sz. bejöhessen hozzám az előkészítőbe és később Ákos mellett lehessen a fürdetéskor és az első percekben. 

Mikor bejött hozzám az előkészítőbe és meglátott, teljesen lesokkolódott attól, hogy remegnek a lábaim :-) Az erkölcsi támogatáson kívül és hogy ott volt és megölelt, megpuszilt, teljesen más dimenzóban volt és szerintem jobban izgult mint én. 

Aztán bevittek a műtőbe, ahol legalább 10 ember volt és éppen a kellékeket rendezgették, készültek a műtétre. Én is egy olyan idegállapotban voltam, hogy szinte alig hallottam valamit, minden olyan álomszerűnek tűnt. Viszont tudatosan nem néztem körül, nem néztem a műszerekre sem. Timi is már bent volt, végig megnyugtatóan beszélt hozzám, mindent mondott, hogy mi fog történni. 

A gerincérzéstelenítő beadásától nagyon féltem. Nem kellett volna. Timi kért, hogy üljek fel és hajtsam a fejem előre, szorítsam a mellkasomhoz, majd beadta az érzéstelenítő előtti érzéstelenítőt :-) Meg sem éreztem. Aztán pedig mondta, hogy nyomást fogok érezni, amit éreztem is. Közben folyamatosan hideg vattával érintgettek mindenhol, hogy mit érzek. 

A nyomó érzés után pár másodperccel éreztem a melegséget és azt, hogy kúszik lefelé a lábamon. Megdöbbentő és nagyon ijesztő élmény volt. 

Utána feltették a paravánt és onnantól kezdődött a műtét. Timi folyamatosan beszélt hozzám, nagyon megnyugtató volt, hogy azt mondta minden rendben van, minden úgy zajlik, ahogyan annak lennie kell :-) Persze a vérnyomásomat többen is figyelték folyamatosan ( a műtét közben volt, hogy 200 felé is ment ), de az epidurálás hatására szépen stabilizálódott. 

Pár perc múlva szólt Timi, hogy most fogom azt érezni, hogy nyomják a hasam és már jön is a Kisfiam. 5-10 másodperccel később meghallottam a sírást és a paraván felett tartva megláttam a világon legszebb emberi lényt, magzatmázasan, összegömbölyödve, még nem volt elvágva a köldökzsinór sem. Beleégett a retinámba az a pillanat és valami olyan hála és szeretet töltött el, amit le sem lehet írni :-) 

Első reakcióim : Édes Istenem, van haja !!!! :-) Milyen gyönyörű és tiszta apja !!!! :-):-) 

De tényleg, hihetetlen mértékben hasonlított Sz-re, olyan volt az arcocskája, mint az apja kicsinyített mása. ( Azt olvastam, hogy az evolúció úgy gondoskodik arról, hogy az apák elismerjék gyermekeiket, hogy születéskor és az azt követő időszakban a babák az apjukra hasonlítanak )

Aztán elvágták a köldökzsinórt, megcsinálták a vizsgálatokat és elvitték a fürdetésre és öltöztetésre. 

Nekem ekkor kezdett egy kicsit kitisztulni az agyam. Megnyugodtam, hogy minden rendben, hallottam, hogy az apja vele mehetett és valahogy jobban el tudtam lazulni. 

Ezért a műtét második szakaszát sokkal hosszabbnak éreztem. Oldalra néztem egy pillanatra és az ablakok visszatükröződésében láttam a Team-et akik rajtam dolgoztak. Ennyi elég is volt, inkább arra az eufórikus állapotra koncentráltam, hogy megszületett a Kisfiam !!!! :-):-) 

Aztán már megfürdetve és felöltöztetve visszahozták és odatették a fejemhez, megérinthettem és megpuszilhattam, kicsit oda is tudott bújni hozzám :-) Timi nagyon kedves volt, mert csinált rólunk egy fotót :-) :-) Ez az első képem Ákossal : 

Majd miután kész lettem, kitoltak a műtőből és egy puszi erejéig találkozhattam Sz-el, de tényleg csak 1 perc volt, ahol sírva beszéltük meg 1 mondatban, hogy nekünk van a világon a leggyönyörűbb kisfiúnk és hogy nagyon szeretjük egymást. 

Sajnos nem hagytak több időt, mert a vérnyomásomat 10 percenként kellett ezután 2 óráig mérni, így azonnal betoltak az őrző szobába, ahol rajtam kívül már hárman voltak és egy órával később még jött egy másik lány. Így öten voltunk egy szobában, mindannyian sürgősségi császárosok. Az ápolónő egész éjjel körülöttünk ugrált, le a kalappal előtte :-)

Persze egy szemhunyásnyit sem aludtunk, hiszen mindenkinek aznap este született a babája, mindenki tele volt adrenalinnal és túlcsordult érzelmi állapotban volt. 

Timi azt mondta, hogy kb. 3-4 óra múlva fog elkezdeni kimenni az érzéstelenítő. Kicsit paráztam rajta ( kinek a fejében ne fordulna meg, hogy mi lesz, ha nem megy ki ???? ), de tényleg 3 óra múlva éreztem, hogy vannak lábujjaim. Megdöbbentő az, hogy az agyammal tudom, hogy mozgatni akarom a lábam  és mégsem tudom. 

A vérnyomásom szépen lent volt, amíg hatott az érzéstelenítő, de aztán kezdett felkúszni, így nyelv alatti szopogatós Tensiomint is kaptam :-(:-( Folyamatosan kaptam fájdalomcsillapítót is, így nem volt rossz élmény sem a műtét, sem pedig a közvetlen azutáni állapot. 

Katétert még az előkészítőben tettek fel és szerencsére nem volt hasi dréncsövem sem, viszont volt hüvelyi dréncső, ami nem igazán kellemes. Kb. 10 centire lógott ki a puncimból. Sajátdoki azt mondta, hogy ez azért kellett, mert teljesen zárt volt a méhszáj és mivel a hasamat teljesen és rendesen kitakarították ( hallottam a szívó gépeket brrrrr. ), így tett a hüvelybe egy kivezető dréncsövet, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban távozhasson a még bentmaradó cucc. 

Sz. még aznap este felhívott mindenkit és elújságolta a nagy hírt. Anyukám és a testvérem később mesélte, hogy egyfolytában nevetett és össze-vissza beszélt, szinte nem is volt magánál :-)