Tegnapelőtt este, amikor már kicsit enyhült a levegő, a szokásos esti sétánkra mentünk Jessie-vel. Hiába van egész nap a kertben, ahhoz van szoktatva, hogy mindennap kimegyünk egy kicsit sétálni, hétvégén pedig egy hosszabbat, sőt lehetőség szerint úszni, kacsákat kergetni, erdőben szimatolni.
Már majdnem hazértünk, amikor egyszercsak elkezdte rázni a fülét. Úgy csattogtatta, ahogy csak akkor csattogtatják a spánielek, amikor toklász megy bele. Rögtön tudtam, hogy baj van, mondtam is Sz-nek, hogy ebből állatorvos lesz. De már este nyolc óra volt, éppen bezárt az összes orvosi rendelő, amelyik meg még ügyelt, ott tízezret kellett volna fizetni csak azért, hogy megnézzék.
Mivel nekem már volt spánielem, tudom, hogy a toklász nem játék, de azért ráér reggelig. Persze egész este rázta a fülét, meg vakarta és tudta-érezte, hogy valami nincs rendben. Nézett rám nagy segélykérően, hogy segíts, csinálj valamit.
Normális esetben Sz. a liebling-je, de most csak hozzám jött, mellém feküdt. Annyira sajnáltam, elmondtam neki százszor, hogy ne vakard a füled, reggel elviszlek, kiveszik azt a mocskos toklászt. Meg is nyugodott, éjszaka jól aludt.
Igazából szerencsések vagyunk, hiszen az idén volt 3 éves és ez volt az első toklásza. Persze pici kora óta arra szoktattam, hogy minden séta után alapos átnézés van, bogáncskiszedés, nyáron toklászellenőrzés.
Reggel nem volt túl boldog a póráz és a kocsibaugrás után, hiszen érezte, hogy ez nem a szuperséta lesz, úszással, meg egyéb nyalánkságokkal.
Mi voltunk az elsők a rendelőben, a doki azonnal meg is találta a bűnöst a fülében. Édes Szívem olyan jól nevelt kiskutya, egy hangja nem volt, nem morgott, nem hisztizett, nem kapdosott, hősiesen tűrte, hogy megnézzék a fülét. Persze végig mellette voltam. Aztán mondta a doki, hogy el kell kábítani, hogy ne nagyon mozogjon, amikor kiszedi a toklászt, így egy kábító injekciót kell kapnia és ha nem nyugszik le, akkor elaltatják.
Tudtam, hogy altatásra nem lesz szükség, hiszen ő olyan nagyon jó vérmérsékletű kutya. Simán tűrte az injekciót is és aztán elkezdődött a várakozás. Nem tudom, hogy láttatok-e már elkábított állatot a tévén kívül, de nagyon szívszorító látvány. Csak jött - ment, szaglászott és percről-percre lassabb lett, a szeme sem volt már olyan fényes és kb. 5 perc után le is ült, tényleg elkábult. Aztán pedig minden gond nélkül, kb. 20 másodperc múlva kint is volt a toklász.
Mind a 2 füle be van kicsit gyulladva a víztől, ami az úszásnál megy bele, így kapott gyulladáscsökkentő fülcseppet is. Már kifelé tartottunk, alig tudott jönni, de azért kivánszorgott a kocsiig, oda már én tettem be. Amikor hazaértünk az ölemben vittem be a házba. Normális esetben nem lehet bent a házban, amikor mi nem vagyunk otthon, de most azt kérte az orvos, hogy ne legyen kint ebben az iszonyú hőségben, mert nem nagyon ihat csak egy pár kortyot és lehet, hogy azt is kihányja majd. Szóval életében először maradt bent egy egész napra a házban egyedül. Az ágyra is én tettem fel, fel sem tudott ugrani. Pici vizet hagytam elöl, aztán mentem dolgozni.
Sz. koradélután hazament és csekkolta Őnagyságát is, aki még ekkor sem volt tökéletes állapotban, Sz. szerint kb. 80%-on üzemelt :-):-) Én is siettem haza, de mellettem is feküdt és húzta a lóbőrt egész délután. Estefelé már jól volt, bevágta az összes kajáját és már játszani akart, aztán meg rohangált a kertben.
Mindent összevetve nagyon büszke vagyok rá, mert egy HŐSNŐ volt, jól viselte az egészet, nem morgott egyáltalán és a házban is mintaszerűen viselkedett, nem csinált semmi rosszat. :-):-)
És aki nem tudná, mi az a toklász, íme egy kép róla :
Az a gáz benne, hogyha valahová befúródik, akkor csak és kizárólag előre tud haladni.
Így Limettánk szombaton reggel kutyakozmetikába megy. Úgyis akartam már vinni, mert áprilisban volt utoljára, de így egyből kértem is időpontot. Majd teszek fel róla képet, amikor annyira meg van magával elégedve, mert tudja, hogy tiszta, szép és illatos és hogy Ő a legszebb, leggyönyörűbb spániellány a világon :-):-) Ja és tudja, hogy imádjuk :-):-):-)
