Eljött a kedd reggel is, már hajnaltól forgolódtam, mert félálomban voltam az izgalomtól. Ugyanis semmilyen olyan dolgot nem éreztem, amiből arra következtethettem volna, hogy meg fog jönni. Nem nagyon vannak mensis tüneteim sosem, de az utóbbi időben azért éreztem a hasamat, kicsi nyillalásokat, stb.
Ébredezni kezdett a család. Uram is felkelt, a keresztlányom is fent kukorékolt már. Indultam a mosdóba reszkető lábakkal, reszkető szívvel, reszkető kezemben a kis pohárral és a teszttel.
Én mindig úgy csinálom, hogy belemártom a pohárba a csíkot és elkezdek 60-ig számolni. Azt most is érzékeltem, hogy még mindig minden szép tiszta, de belemártottam a csíkot és elkezdtem számolni. A fülemben is hallottam a dobolást, a szívem verését. Elkezdett szépen dolgozni a teszt, ment felfelé a pirosság. Kb. 30 és 35 között láttam egy halvány rózsaszín csíkocskát formálódni azon a helyen, ahol az én esetemben " nem kellene " lennie. Aztán megjelent a kontrollcsík is.
Ültem a mosdóban, kezemben a teszttel és hitetlenkedve halkan nevettem : ez egy második csík!!! Határozottan második csík!!!!! Ez egy pozitív terhességi teszt!!!!!!
Nem visíthattam, nem kiabálhattam, nem csinálhattam semmi feltűnőt, hiszen a gyerekek is hallották volna.
Sz. éppen borotválkozott a fürdőszobában, mutatom neki a tesztet. Felém fordul a féloldala és a feje is borotvahabos : Csak nem bírtad ki ugye ? Mondom : nézd basszus ez egy kétcsíkos teszt! Erre ő : Á biztos csak szellemcsík vagy száradási csík, nincs nekünk olyan szerencsénk. Én : nem, nézd már meg, ez egy második csík, bébi basszus Gyuszi megmondta, Gyusziék megcsinálták !!!! Ő : tényleg van ott valami, de ez biztos, hogy az ? És hogy vagy? Nem jött meg ugye? Szerinted a Gyusziék segítettek? Nem hiszem el, ez azt jelenti, hogy spontán összejött? Várjunk még pár napot, csináljunk úgy, mintha ez nem is lenne itt.
Én : de itt van :-) ez a mi gyerekünk :-) ahogy száradt a teszt úgy látszott erősebben a második csík is. Kétségtelenül, összetéveszthetetlenül ott volt és ott van.
Ez volt Mákszem Rozi első jelzése nekem és Sz- nek, ekkor voltam 4 hét 4 napos.
Kalandunk egy párizsi étteremben
2 napja
13 megjegyzés:
Szia, olvaslak egy ideje ... most is, ma is , megkönnyeztem a bejegyzésed :) Gratulálok !!! :)
Egy zugolvasód jelentkezik :)
Jó olvasni az ilyen bejegyzés, nagyon várom a következőket, remélhetőleg mind csupacsupa jó dolog!!!! :)
Tudtam!!!:D Istenem de örülök Nektek!Most elsírtam én is magamat!
Mikolt
:):):) Bár tudtam mi jön, mégis megkönnyeztem :) Gratulálok a csodához :)
Jaj, dejó volt ezt olvasni is, hiába tudtam... :)
hiába a "bennfentesség", libabőrös lettem, ahogy olvastalak :) továbbra is nagy gratula a kis Mákszem Rozihoz!
Gratulálok!!!!! :)
(Egy zugolvasód)
Dejó, dejó, gratula :)
Hurrá!!!! Nagyon örülök, boldog babavárást kívánok!
Zugolvasód:Évi
Még egy zugolvasó:) Gratulálok!!!!!:)))Bemutattatok mindennek,és véleményem szerint sokaknak reményt adtatok ezzel,hogy sikertelen lombikok után igenis spontán teherbe lehet esni:)
Szia! Én is nagyon gratulálok Nektek, együtt örülök Veletek!!!!!
ZugBanana
Megjegyzés küldése