vagyis már a lombik mint érzés, fogalom és minden ami hozzá kapcsolódik, bebújt a bőröm alá, már a véremben kering, nincs már egy pillanatom sem, amikor ne az időpontokhoz, vérvételekhez, orvosjárásokhoz, időpontkérésekhez igazítanám a hétköznapi életemet.
És én ezt nem szeretem. Tudom, hogy ez nem szeretem, vagy nem szeretem kérdése, mert menni kell, csinálni kell, mert nincs más út csak előre, de akkor is. Nem szeretem ezt az érzést, hogy minden pillanatomat terveznem kell előre, a munkát, a táppénzt, a tornát, a hosszú hétvéges kikapcsolódás időpontját, hogy egyeztetnem kell az Anyukámmal meg a testvéremmel, hogy mikor jönnek a 2 hét várakozási időben, stb., stb.
Minden stimu előtt, amikor még nem tudom, hogy mi várható, mikor kezdünk, hogy lesz, mint lesz, jóleső várakozás fog el. Aztán amikor már tudom a kezdés időpontját, felbuzog bennem az adreanalin, a tettvágy, nem zavar a sok elintézendő dolog sem.
De amikor már itt vagyok a sűrűjében, orvostól-orvosig, vizsgálattól - vizsgálatig és az adrenalin szintje már kicsit lecsökkent, akkor már azt várom, hogy végre a startvonalra álljunk már. Ilyenkor már ez foglalkoztat. És a remény, hogy most sikerül :-) :-)
Iszonyatos izomlázam van a hétfői tornától és ma újból megyek. Holnap reggel fél hétkor már vérvétellel kezdek :-) Szuper program :-) Főleg úgy, hogy tőlem nagyon nehéz vért venni, de ez legyen a legkevesebb.
2 megjegyzés:
Heni annyira ugyanezt érzem, és pont ma fakadtam ki egy barátnőmnek, hogy annyira nem én vagyok ez az egész, akinek ennyire keretek közé lenne szorítva bármilyen döntése, szabadsága, napjai vagy hónapjai, a spontán privát élet valahol elveszik az életünkből, és közben a tervezettség eddigi kudarcai sem éppen a feloldozást hozzák a lelkünknek, testünknek. Átmenetileg vannak jó időszakok, amikor a remény beköltözik a mindennapjainkba, talán túlzott tudatossággal, de mégis felszabadulunk az újabb esélytől :)
Igen Heni, így van :-):-) De még ráadásként nálam játszik a lelkifurkó is, amikor néha azt érzem, hogy nem teszek meg mindent.
De a furcsa az, hogy a második Fagyis beültetés után nagyon elegem lett, úgy éreztem, hogy nem akarok orvost látni, nem akarok vérvételekről, időpontokról beszélgetni, nem akarok a lombikról még csak hallani sem egy ideig. Ki mertem mondani, hogy el - és belefáradtam, hogy ki vagyok facsarva reményügyileg és lelkileg és egy picit szeretném időzítések, gondolkodások, matematikázás nélkül élni az életemet. Az sem érdekelt, hogy elmúltam 40 és ketyeg az óra, megy az idő. Elhatároztuk, hogy azt a pénzt, amit az orvosokra - kivizsgálásokra költnénk, inkább magunkra fordítjuk, elmentünk egy meditációs tanfolyamra, elmentünk tengerpartra nyaralni.
A diétát immel-ámmal tartottam, de csak a lelkiismeretem megnyugtatása végett, meg a pislákoló remény végett elkezdtem a DHEA-t szedni. Egyáltalán nem beszéltünk lombikról, ahányszor szóba jött én elutasító voltam, időt kértem. Szívemből bevallom, hogy egyáltalán nem éreztem azt, hogy nekünk újból lombikoznunk kellene, vagy hogy új terveket szőjek. Pihenni akartam, mindenhogy.
Aztán derült égből villámcsapásként ért a spontán terhesség. Én a DHEA-nak tulajdonítom, de végül is mindegy, mert nem maradt sokáig. Viszont nekem ez erőt adott, hitet, hogy ÉN is képes vagyok rá, hogy MI is képesek vagyunk rá :-) Amikor csíkos lett a teszt, nem tudtam mást mondani az Uramnak, minthogy : Megcsináltuk, megcsináltuk, mi ketten hoztuk össze ezt a babát!!! Egyedül, ketten :-)
Miután elment, kellett 2 hónap, hogy ismét megérjen bennem az az erős, igazi szívből és lélekből jövő vágy, hogy mindegy milyen áron, de Anya szeretnék lenni. Ekkor értem meg az újabb lombikra. Nem érdekel ki mit gondol, ki mit mond, nem érdekel a korom, nem érdekelnek a sztereotípiák, nekem kell végigcsinálnom. És ha a leghalványabb kétség is van bennem, akkor nem akarom. A második lombknál is tudtam, hogy pozitív lesz a teszt, biztos voltam benne. De csak addig tudtam gondolkodni, a pozitív tesztig. Most még csak a kezdés előtt állunk, de tudom, hogy itt az idő. Minden szempontból. Várom és készülök rá, hogy pár hét és Anya leszek.
Ha nem hinnék ebben, ha kétségeim lennének, bele sem vágnék :-):-)
Megjegyzés küldése