Első UH 2013. augusztus 23. 7w+0d

A 6. héten felhívtam a Sajátorvosomat, aki csinálta a laparoszkópiát és hiszteroszkópiát, illetve akihez járni szoktam. Elmondtam, hogy spontán sikerült. Jót nevetett, hogy az Élet így megoldotta a dolgokat.
Szerettem volna időpontot kérni, de neki keddenként van a magánrendelése. Augusztus 20-a ugye keddre esett és azt én még korainak tartottam, míg a következő héten szabadságra ment, az utána következő héten meg mi mentünk Siófokra.
Így ő kiesett, de megbeszéltük, hogy akkor találkozunk szeptember 03-án és mindent megbeszélünk.

Próbáltam hívni a másik orvosomat, akihez általában cikluskövetési ultrahangra szoktam járni, de ő meg egész augusztusban szabadságon volt. Viszont én megbolondultam volna, ha nem tudom meg, hogy mi a helyzet Mákszemmel odabent, hogy dobog-e a szive és hogy minden rendben van-e. Így más alternatívát kellett keresnem.

Mivel a városunk nem olyan nagy és nem sok orvos van, ezért okosan kellett keresnem. Végül olyan doki mellett döntöttem, akinél a kolleganőm szült és rendel a mi kórházunkban is, de Esztergomban vezeti a szüléseket. Kértem időpontot Tatára a magánrendelésére. Persze alig vártam már hogy péntek legyen, nagyon izgultam.
Oda is értünk időben, még voltak előttünk, de nem sokat kellett várnunk. Bementünk, százezer éves rendelő, kicsit retró, ősöreg UH gép, joviális orvos. Már a bevezetőben elmondtam, hogy csak azért jöttünk, mert szeretnénk tudni, hogy minden rendben van-e a babával. A doki nagyon kedves volt, talán túl kedves is, ( én nem nagyon szeretem ezt, kicsit természetellenes ), felvette az adatokat és már vetkőzhettem is.

Egyértelmű, hogy hüvelyi UH-ot csinált. Első pillanatban mondta, hogy igen, ez terhesség :-) Megvan a petezsák, megvan a baba is :-):-) Aztán csak hallgatagon nézte a monitort, mozgatta a UH fejet, nem szólt semmit, erősen koncentrált és mondta, hogy de még nem látom a szívpulzálást. Megfagyott a vér az ereimben, a fejemben csak egy dolog dübörgött, hogy de már betöltött 7 hetes vagyok, hogyhogy nincs szívhang??????? Csak annyit bírtam kinyögni : nincs már szívhang? Erre a doki : nem már, hanem még. De már 7 hetes vagyok!!! Aztán szólt Sz-nek, hogy menjen közelebb és széles mosollyal mondta, hogy : nézze itt van, megtaláltam, bevillant a szíve, most már csak be kell fognom:-) Aztán láttam, hogy Sz. is látja és nagyon megkönnyebbült. Utána pedig bekapcsolta a hangot is és mindannyian meghallottuk azt a hangot, amitől szebbet el sem tudok képzelni. Tütüm-tütüm-tütüm-tütüm-tütüm. A megnyugvás olyan hulláma futott rajtam végig, hogy úgy éreztem magam, mint akit kiütöttek a sokkolóval. Semmi szentimentális elérzékenyülés, egyszerűen csak határtalanul boldog voltam, megkönnyebbült és hálás.

Aztán felém fordította a monitort és én is láttam, ahogy pulzál annak a Minimanónak a szíve. A doki megmérte : 6-7mm, vagyis 1 héttel kisebb a terhesség, azt írta a papíromra, hogy 6 hetes terhességnek felel meg. Nem igazán foglalkoztam ezzel, örültem, hogy minden rendben.

Igazából annyira felfoghatatlan ez az egész, hogy másnap reggel ültünk az asztalnál, kávéztunk én pedig távolba révülő szemekkel kérdeztem Sz-től : Te elhiszed, hogy itt ülünk és kávézgatunk, meg reggelizünk, úgy mint 5 éve minden egyes nap és van bent a testem mélyén Valaki, aki kapaszkodik és hozzánk tartozik, belőlünk lett és dobog a szíve ? Szürreális :-):-):-):-)